köszönöm nektek. (:

Rájöttem valamire...
Szabó Zsani,egykori Bestem által jöttem rá.
És most remélem olvasod. :)


Arra,hogy mindenkit elveszítünk egyszer.
Kezdenek szét hullani.Mind-mind ellenkező irányba,és nem tudom,hirtelen melyik irányba fussak...
Tehát veletek porrá hullok énis.
Csakhogy,ti nem kezdtek felém jönni.Pedig csak egy irányba kellene.De ti nem.Nem döntetek.
Lassacskán szét fúj a szél.Mostanra rájöttök,hogy kellek nektek.
Vissza jöttök,de addigra már túl késő...
Minden porszemem,gondolatom lelkem,más és más irányba repült.De egy kis darab megtalált titeket.De ez kevés.Nagyon kevés.
És már nem találtok egybe.
Mire összeszedtek az túl sok idő.Túl késő.
Már nem kelletek...


És ez fáj.Igazán fáj.
Fáj,hogy ezt tettétek.
Fájnak az emlékek.
Fájnak a pillanatok melyeket veletek töltöttem.
Mindannyiótok elvitt egy darabot belőlem.
Nem kérem vissza vigyétek.
Immár a tiétek...


De egy valaminek mégis örülök...
Ennek a fájdalomnak.
Mert ez a fájdalom emlékeztet arra,hogy voltatok.
Hogy a barátaimnak nevezhettelek titeket...
Igaz ,hogy mostmár nem..
De régen igen..
És ez a fájdalom jó nekem.

by: Ashley Diamond.