Néha nem kéne gondolkodnom...

Totálisan faszom kivan.
Ma elgondolkodtam úgy MINDENEN.
És rájöttem dolgokra.Elegem van.Nagyon.Nem értem,hogy anya miért veszekszik velem,mikor elakarok menni szombatonként bulizni.Mikor egész héten nem mehetek sehova,ugyanis 2 éves hugomra kell vigyázzak.Hazajövök a suliból,tanulok,takarítok,és közbe hugomra ügyelek.A többi lány/fiú suli után elmegy vmerre a barátaival.Én em tehetem ezt meg.
És soha nem kapok egy "köszönömöt".Soha.
Soha nem kapok semmit.
Nemérdemelném meg?:O
Ő panaszkodik,hogy nem köszönök meg neki semmit.
Aha...
Hogyne.
Figyelek a tanulmányaimra.
A rendre.
És a hugomra is.
Egyszerre.
És soha semmi hála.
Nekem még 16 évesen nem ez lenne a dolgom.
Egyáltalán nem.
Már napok óta félek.
rettegek,hogy milesz a sulival.
Kivágnak-e hiányzások miatt.
A füzetemel tünt.Nemtalálom.
Így hogy tanuljak?
Áhh. ><
Sírnomkell.Rettegek.Mindennap.Mindenéjszaka.
Apával nembeszélek.
Nemszoktam.
Semmit.
Néha köszönünk,ha 1 évben egyszer találkozunk,de ennyi.
Elvesztettem Őtis.
Anya a nap egész résézben melózik.
Nem is találkozunk,csak este.
Akkor sem beszélgetünk.Hallgatunk,vagy rosszabb esetben veszekszünk.
Pedig nem szeretnék vele veszekedni.
Szeretem.Nagyon.
Rossz mikor,gondolkozom...
A barátaimat is kezdem elveszteni.
Akik vannak,azoknál pedig kételyek merülnek fel.
Vagyis csakegynél. :|
Sajnálom....